Az első szókártyáinkat festettem, mégpedig a már ismert mondókák, dalok szavait ábrázoltam. Itt előfordulási sorrendben a következő dalokhoz : 1, Sing a Song of Sixpence (blackbird),2,Doctor Foster Went to Gloucester( puddle),3, I am a Little Teapot (teapot)
Ahogy a képeken is látszik, mindegyikből párt készítettem, hasonlóan a memória kártyákhoz, természetesen mi képpel felfelé fordítottuk.
Különböző módokon játszottunk vele:
Kezdetben elénekeltem a dalt, felvettem az egyik darabot a párból, majd a lányom megkereste a párját.
Később ő vett fel egy kártyát - így "rendelt" dalt - és amíg énekeltem meg is kereste a párját. Természetesen egy kép több dalhoz is tartozhatott, - erre ő maga jött rá, vagyis kihallotta az adott szót a több különböző szövegkörnyezetből (izolálta a szót)- s ha a többi idetartozó dalt is hallani akarta tőlem, ezt általában egy "idézettel" oldotta meg: pár szót, vagy egy-két sort mondott belőle, vagy "elmesélte" magyarul, miről "szól" a dal.
Majd később én mondtam a szót és ő megtalálta a képpárt. A kép párjának keresése közben persze énekeltem neki a dalt.
Fontos, hogy a szókártyázás ugyanolyan játék volt neki, mint a mondókázások, a lovagoltatás, tenyeresdik stb, és NEM SZEMLÉLTETŐ ESZKÖZ. ( Nem én mutatom fel és mondom a szót, mert ez rendkívül unalmas lenne, hanem ő keresi meg a párokat, önálló tevékenységként.) Így a nyelv eszköz, és nem cél lett számára, ami fenntartja a motivációját a mai napig (manapság ez a szép képes mesekönyvek nézegetését, együtt-olvasását, gyerekvideók nézegetését jelenti, és persze egyfajta cinkosságot is (van egy közös nyelv, amit mások nem értenek meg a környezetünkben csak ő meg én).
Ahogy bővült a dal-és mondóka kincsünk, és ahogy nőtt a lányom szóéhsége, már nem bírtam lépést tartani a felmerült igénnyel , és felhagytam a festéssel, más módszert kerestem a szókártya készítéshez.
A legkézenfekvőbb a hirdetési újságok képeinek kivágása volt, hiszen a legkülönbözőbb fogyasztási cikkek képeit (az ételtől a mosógépen át, a ruháig , játékig stb) meg lehet bennük találni, tehát az úgynevezett praktikus szókincset lehet gyarapítani. Egy ideig sokat bogarásztam, míg megtaláltam a párokat , később megkértem az újságozó hölgyet , hogy dobjon be mindegyik fajtából két példányt, így már egy kicsit gyorsabban ment:) A párosítós játékon túl, az adott dolgot , amit a kártya ábrázol megmutathatod a saját háztartásotokban is - így két csatornán keresztül is találkozik az adott szóval. Ezen kívül egyszerű mondatokba is belefoglalhatod a szavakat (pl. I like..../I don't like.... vagy I've got/....... stb.) Ekkor kezdtünk el tulajdonképpen beszélgetni, az "utasításokat" angolul adtam meg, ill. a játék alatt csak angolul beszéltünk - ez is egy módja annak , hogy elkülönítsd a nap egy kis szeletét az angol számára.
Végül a harmadik forrás a clipartok voltak, elsősorban a Word-höz kapcsolódó clipartok. Egyszerűen kimásoltam egy Word dokumentumba 8-at, és két pld-ban kinyomtattam.
A tartósságról. Ahogy látszik is, én lelamináltam a kartonra felragasztott képeket. És még néhány gyakorlati megjegyzés. A párok mindig két különböző színű kartonra kerültek, így egyszerűbb szétválogatni őket. A kerek forma pedig az esztétikussága mellett tartósabb is, hiszen nem rojtosodhatnak ki a sarkai, azon kívül könnyebb is kézbe fogni.
A kártyák nagy előnye, hogy kézbelfoghatóak, és ez minél kisebb egy gyermek annál fontosabb számára. Később a kártyákat felváltotta nálunk a képes szótár, de ez már egy másik bejegyzés témája lesz.
A szókártyázás témáját is folytatom még, a clipartos kártyákhoz kapcsolódóan......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése