A lányommal a mondókázás után/mellett elkezdtünk szókártyázni, angol gyerekkönyveket olvasgatni, videókat nézni, de ha angolul kezdtem hozzá beszélni, az nagyon nem tetszett neki. Valószínűleg a magyarról angolra váltás okozott neki problémát. Sokáig gondolkodtam, hogy vajon melyik napszakban, vagy milyen tevékenység közben angolozzunk, lehetőleg mindig ugyanakkor, ahogy tanácsolják. Hát ez sem vált be. Aztán játék (dominó, memória(persze fölfelé néző lapokkal), és egyéb párosítók, ki nevet a végén, puzzle-ok stb) közben elkezdtem a játékkal kapcsolatos kifejezéseket használni ( pl. It's your turn. Cast the dice.please. Where is the ....? Give it to me, please. Show it to me. You can take any card. It's next to the lion. You're the winner. You found it. You did it. Well done. ) és így elfogadta az angol beszédet, először csak megértette, amit mondtam, vagyis aszerint cselekedett, aztán ő is megszólalt. Innen már könnyű volt tovább lépni, és más szituációkra is kiterjeszteni az angolul való beszélgetést. Természetesen ez nem jelent hibátlan mondatokat, de nem is ez a közvetlen cél, hanem hogy megértesse magát. És ez sikerül. Sokszor igen kreatívan oldja meg, ha nem tud valamit kifejezni, mert nem tudja az adott szót.
Miért sikerülhetett ez? Úgy gondolom, hogy egy védett, a napirendtől elkülönült helyzetben, vagyis játék során kezdtünk el beszélgetni, amikor "minden szabad". Játék közben nem sietünk, nem akarjuk "rávenni valamire", vagy éppen "lebeszélni valamiről", vagyis nem "nevelünk", "csak" játszunk. Ráadásul ehhez a helyzethez kellemes élmények, és némi izgalom kötődtek. Ma már nem csak otthon, de előfordul, hogy a boltban, vagy az utcán is megszólal angolul, teljesen spontán módon, amikor éppen kedve van hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése